Regisztráció Elfelejtett jelszó
A Greenmania egy aktív, zöld közösség. Írj, fotózz, tölts fel és köss barátságokat!
Eddigi tagjaink a Vértesi szénerőmű
0.1
órányi CO2 kibocsátását spórolták meg.

Nézz körül   -   Nagy lilik (Anser albifrons)

Hazánkban az egyik legnagyobb tömegben megjelenő vadlúd-faj. Október és március között nyári ludakkal és vetési ludakkal keveredett csapatai minden jelentősebb vizes élőhelyen megfigyelhetőek. A pihenőhelyeken nyári ludakkal és vetési ludakkal együtt alkot nagy csapatokat, de köztük időnként ritkább fajok, mint a hasonló színezetű kis lilik is előfordulnak.

 

Osztály: Madarak Rend: Lúdalakúak Család: Récefélék

 

Előfordulás/ Élőhely: Oroszországban, Észak-Amerikában és Grönlandon honos. Vizek közelében, folyóparton, tengerparti dombokon költ. A Kárpát-medencében rendszeres vendég, fontos telelőhelyük. A vízparthoz közeli, nyílt élőhelyeket kedveli. A 90-es évek végéig túlnyomórészt az Alföld vizes élőhelyein teleltek, az utóbbi években a Dunántúlon is megnőtt a számuk, a vonulási útvonal időleges eltolódásával. Napjainkban már a Fertő mellett is több tízezer példány számlálható.

 

Ismertetőjegyei: Hossza 65-78 centiméter, a szárnyfesztávolsága 130-165 centiméteres, testtömege 1800-3100 gramm. A test tollazatának színe sötét szürkésbarna tónusú. A homlokán jól látható fehér folt található, amelynek szélessége a csőr szélességével megegyező, nagyjából a szemek vonaláig ér és felül lekerekített. Ez az első éves fiataloknál hiányzik. Hasán feltűnő, széles, fekete keresztsávok húzódnak. A fiataloknál ezek hiányoznak. A homlokfolt alakja és a has csíkozása egyedenként különböző lehet. Farcsíkja, fara és alsó farkfedői fehérek. Szeme sötétbarna, csőre rózsaszín (a grönlandi alfaj egyedeié okkersárga), lába élénk okkersárga. A szárny csúcsa a fark végéig ér. Hangja éles "lilik-lilik", erről kapta a nevét.

 

Életmód/Táplálkozás: A költőterületen elsősorban fűféléket eszik, az átvonulók nálunk főleg kukoricatarlókon, vetéseken és repceföldeken táplálkoznak. A gyakori fajok közül a nagy lilik táplálkozására jellemző telente a gyepek legelése.

Vizek, zsombékok, nádasok, tavak és folyók menti területe az igazi élőhelye, ott költ. A nedves, cserjésekkel tarkított részeket kedveli, itt építi fel a tojó a fészket, a környéken található növényi részekből, amelyet aztán pehelytollakkal, száraz fűvel, növényi részekkel alaposan kibélel, védve az ottani hideg, nedves, szeles időjárási viszonyoktól. A tojásokat júniusban, kétnaponta rakja le. A kotlás 24-28 napig tart, ezt csak a tojó végzi. Kikeléskor a pipék testét pihetoll védi, azok fészekhagyók, nevelésüket a szülők végzik, általában másfél-két hónapig, addig, amíg a fiatalok már röpülnek. A következő költésig a család együtt marad.

Röviddel napfelkelte előtt útra kel éjjeli, a sík vízen található pihenőhelyéről, kihúz a búzavetésekre. Táplálkozása után, olykor a délelőtti órákban inni visszahúz a vízre. A sötétedés előtt visszahúz a tóra, éjszakai szállására. Csak a nagy, tiszta felületű tó vízén érzi éjszakára biztonságban magát, amely védelmet nyújt a ragadozók ellen.

 

Veszélyeztető tényezők / Védettségi státusz: Magyarországon nem veszélyeztetett és nem is védett faj, vadászható, de csak az idényen belül, akkor is csak külön engedéllyel szabad, vadászonként a napi elejthető mennyiség négy példány.

 

Érdekesség: A párok többnyire második nyarukon alakulnak ki, 1-2 évig jegyben járnak, mielőtt először költenének.

Nincsenek kapcsolódó anyagok.

Képek

Hozzászólok!

Üzeneted írd ide:
Hozzászólás elküldése
Légy Te az első hozzászóló!